Ezen a héten rendhagyó módon nem egy könyvet hoztunk ajánlásra, hanem inkább egy társasjátékot. Ennek a játéknak a témája nagyon is aktuális, hiszen az iskolával kapcsolatos.
Pontosabban azoknak a gyermekeknek készült, akik most kezdték az iskolát vagy majd kezdeni fogják. Segítségével bepillanthatunk egy iskola mindennapjaiba és eljátszhatjuk, hogy iskolások vagyunk. És a legjobb benne, hogy nem a nyerés a cél, mindenki részt vesz a játékban és rengeteg mozgásos feladatot is tartalmaz.
„Tudod, mi történik az iskolában egész nap? Hogyan kell jelentkezni, mi az a szünet, mi való egy iskolatáskába? Hogy merre van jobbra és balra? Most eljátszhatjátok, hogy milyen iskolásnak lenni: összeállíthatjátok a saját órarendeteket, kioszthatjátok a füzeteket, feladatokat oldhattok meg önállóan és csoportban, tarthattok egymásnak tanórákat. Miközben a gyerekek a szerepjátékon keresztül szórakozva beletanulnak az iskolai teendőkbe, fejlődnek mindazon készségeik és a feladatrutinjuk, amelyek az első-második osztályban a legfontosabbak: a téri tájékozódás, a hangok elkülönítése, a mennyiségek ismerete, a környezetünk jellemzőinek felismerése, a kis és nagy mozgások koordinációja.
Ebben a társasban az is részt tud venni, aki nem szeret sokat egy helyben ülni, mert rengeteg mozgásos feladatot tartalmaz. Nincs vesztes és nyertes, itt mindenki részt vesz az „órákon”, és mindenki megmutathatja, miben ügyes!
A 2-6 fővel játszható játék tantárgyakhoz (olvasás, írás, matematika, környezetismeret, ének, rajz, testnevelés) kapcsolódóan 5 feladatos füzetet tartalmaz, összesen több mint 100 feladattal, amelyek az elsős kerettantervnek megfelelően kerültek kialakításra.
A játék tartalma: 5 feladatos füzet, 1 szabályfüzet, 90 színes kártya, 1 letörölhető órarend, 12 letörölhető kártya, 5 színes filc törlővel és 4 csomag színes gyurma.”
Segítségével már előre megszeretik a gyermekek az iskolát és felkészültebbek lesznek majd az első órákon. Remek játék, mely nem hiányozhat a kisiskolás gyermekek polcáról.
Ugye érdekes? Vásárolja meg most!
Raktáron