Mester Györgyi: Simogató állatmesék

3000 Ft

Kedves történeteket olyan állatokról, amelyeket jólesik megsimogatni.

Raktáron

Mester Györgyi: Simogató állatmesék

"Ahogy nézelődött és turkált a polcokon tornyosuló állatfigurák között, egyszer csak egy kis zebra akadt a kezébe. Ilyen állata még nem volt otthon. Ahogy meglátta, azonnal megszerette, és úgy döntött, nem is válogat tovább, azt kéri ajándékba. Anyukája azonban a felnőtt szemével mustrálta a kis figurát, és azonnal megkritizálta a választását. – Hogy jutott eszedbe épp egy zebrát kérni?! Ez a valóságban egy behemót állat, rúg is, harap is – állítólag –, vad és veszélyes. De őt már nem lehetett lebeszélni róla. A szívébe zárta, megszerette. Amikor az anyukája látta, hogy nem tágít, elkezdte jobban szemügyre venni a játékot. – És még ráadásul hibás darab is. A hátán – a csíkok mellett – szürke foltok vannak. Vagy színhibás, vagy elázott szállítás közben, ki tudja. Selejtes, és még csak le sem árazták. Válassz egy másik darabot, vagy eleve másik állatot – mondta. Hamarosan kiderült azonban, nemhogy hibátlan példány nincs a kis zebrából, de egyáltalában nem volt belőle másik darab. Pedig még a raktárban is utánanézett a segítőkész eladó. Látta anyukája arcán az elégedetlenséget, de a döntéséből nem engedett, ragaszkodott a játékhoz, így végül megvették.”

Mester Györgyi: Simogató állatmesék

Szerző: Mester Györgyi

Kiadó: Könyv Guru

Megjelenés dátuma: 2020.

Kötés: keménytáblás

ISBN: 9786155803901

Életkor: Nagy csoportos óvodás (5-6 év)

Típus: Modern mese

1
    1
    Kosár
    Berg Judit: Rumini in Hoarfrost Colony - Micimaci Gyermekkönyvek